szemét

Szokásos szürke délután egy percig tisztán láttam mindent
Tudtam ki vagyok, hová megyek és kik ezek itt körülöttem
Aztán egy nagy csattanás én meg csak álltam,vártam a folytatást
Elfordulnék mint máskor, de nem lehet ez most az én balesetem

Kik ezek a sárga arcok miért bámulnak így rám
Hol vannak most akik szeretnek,mikor zúgnak a szirénák
Egy szomorú szempár, egy asszonyé mostmár tudja, a mit én mindig is
Nem segíthet rajtam a tudomány,a szeretet vagy a hit

Ide más kéne, egy csoda, lehetőség újra kezdeni
De ugyanúgy csinálnék mindent egész az utolsó pillanatig
De akkor megállnék és szóllnék :"Most menjenek,már láttak eleget!
Hagyjanak itt még egy kicsit, át kell gondolnom valamit"

Most mindenki rám figyel,tudom ezt el nem szalaszthatom
De törnöm kell a fejem egy egy jó utolsó mondaton
Hát ilyen a sors,most persze nem jut eszembe semmi hangzatos
Ezért csak ennyit,ezt én csesztem el, senkit nem hibáztatok.

Ha újrakezdhetném, gátlástalan volnék
Ha újrakezdeném senkivel nem törődnék
Ha választhatnék, én volnék a legnagyobb szemét
Én volnék a legnagyobb szemét, ha választhatnék.

© Fábián A. 2002